|
|
Így mond 45 nyelven, Szeretlek! |
|
Ki volt Casanova?
2010.11.16. 11:16
Giovanni Jacopo Casanova de Seingalt 1725. április 2-án született (Velence - Itália), és 1798-ban halt meg (Dux -Csehország). Jogásznak készült, majd papi pályára lépett. Műveltsége és előkelő megjelenése révén bejutott a legmagasabb körökbe. Botrányos kalandjai miatt börtönbe került. Volt katona, hegedűs, kém és csodadoktor. Adósságai miatt hónapokra ismét börtönbe zárták. Gróf Waldstein könyvtárőreként kezdett hozzá emlékirataihoz.
A gyerekkor
Vándorkomédiásoktól származott. Törvény szerinti apját nyolcévesen elveszítette, bár vélhetően egy velencei főúr volt a papa. Vállalta is a neveltetését, ám „viszonzásképpen" gyűlöletet kapott. Az anya, Zanetta, hírhedt színésznő és szépség, akinek számos szeretője akadt.
A nők
Kellemes hódító - nem csábító Don Juan! Szerette a nőket, és boldoggá akarta tenni szerelmeit. A szabadságot azonban mindennél többre becsülte. Letelepedni nem vágyott sehol. Mindig úgy képzelte: a soron lévő hölgyet nem hagyja el többé. Általában a nők hagyták el - vagy elintézte, hogy így alakuljon.
A csábítás
Szinte minden valamikori szeretőjével meg tudta tartani a jó kapcsolatot. Évek múltán is szívesen látott vendég volt a legtöbb háznál. Becslések alapján legalább száz nővel folytatott viszonyt, de négyszáznál többel biztosan nem. Mai szemmel a szám nem is világraszóló. Adódtak homoszexuális barátságai is. A veszélyt belekalkulálta kalandjaiba. A nemi betegségek sem tudták elriasztani. Többször kitartóan végigcsinálta az akkor szokásos gyógyító hathetes higanykúrát - és már fordult is vissza a bordélyházba. Elsők között használta a kondom báránybőrből varrt elődjét. Ha barátnője mégis teherbe esett, vállalta az angyalcsinálás megszervezését és összes költségét. Olyanoknak is elintézte, akikkel nem volt kapcsolata.
Teljesen boldoggá akarta tenni szíve hölgyeit: férjet keresett számukra, akivel - szerinte - boldogok lehetnek. Több magyar származású szerelméről is tudni lehet.
A pénz
Bőkezűsége nem ismert határt. Imádta a lakomákat, az operákat és a bálokat. Pénzét rendszeresen elszórta. Állandó jövedelemmel nem rendelkezett, szerencsejátékokból, szélhámosságokból tartotta fenn magát, szeretőit és barátait. A befektetés, gyűjtögetés távol állt tőle. Élete végére elszegényedett. Saját pénzén kiadott regénye nem lett sikeres.
Az író
Nagyszerű memóriája, hallatlan képzelőereje volt. Életéről jegy¬zeteket és vázlatokat készített. Emlékiratait öregkorában kezd¬te el írni, unalom ellen. Színházi darabokat is alkotott, amelyeket aztán ő rendezett és díszletezett. Sok nyelven beszélt, verset latinul írt.
A pszichológusok
Több dolgozatot készítettek ró¬la. A legfőbb tanulság: valójá¬ban női természet lakozott ben¬ne, vonzódott a férfiruhába bújt nőkhöz. Sosem viselkedett elég férfiasan, szerette vállalni az alárendeltséget. Az öregedést nem fogadta el. Számos törvénytelen gyermeke ellenére sem szívlelte az apaszerepet. Sőt iparkodott némelyik lányának szeretője len¬ni, és amilyen az élet, néha sike¬rült is.
Mítosz a filmvásznon
Casanova tizenegy alkalommal ihlette meg a filmkészítőket. A legismertebb alkotások:
- Casanova (1918), magyar némafilm
- Casanova (1927), némafilm
- Casanova, egy kamasz Velencében (olasz, 1969)
- Casanova (olasz, 1976)
- A postakocsi (olasz, 1981)
- Casanova visszatérése (francia, 1992)
| |
|
|
Öröknaptár
Nem tudod, milyen napon születtél?
Válaszd ki az évet, hónapot és a napot:
|
|
|
|
Kapcsolódó irodalom
Conze, Edward: A buddhizmus rövid története, Budapest: 1999.
Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története 2., Budapest :1995.
Glasenapp, Helmuth: Az öt világvallás, Budapest: 1975.
Hetényi Ernõ: Buddhizmus a buddhológia tükrében, Budapest: 1989.
Hetényi Ernõ: Buddha, Dharma, Sangha, Budapest: 1994.
Körösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanítása, Bukarest: 1982.
Küng, Hans - Bechert, Heinz: Párbeszéd a buddhizmusról, Budapest: 1999.
Rawson, Philip: Az indiai civilizáció, Budapest: 1983.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza, Budapest: 1995.
Takács László: A buddhizmus kialakulása, Budapest: 1984.
Téchy Olivér: Buddha, Budapest: 1986.
Vekerdi József: Buddha beszédei, Budapest: 1989.
Zago, Marcellino: A buddhizmus, Budapest: 1995
Skilton, Andrew: A buddhizmus rövid története, Corvin Kiadó, 1997
Porosz Tibor (ford.): Lótusz szútra, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995
Hamar Imre: Buddha megjelenése a világban, Balassi Kiadó, 2002
Buswell, Robert E.: Encyclopedia of Buddhism, Macmillian 2004
Williams, Paul: Mahayana Buddhism: The Doctrinal Foundations, Routledge, 2009
Tibeti halottaskönyv.
|
Kapcsolódó filmek
A békés harcos útja
Kis Buddha
Szamszára
Tavasz, nyár, ősz, tél, tavasz
Démonok a világ tetején
Tibeti halottaskönyv
Kundun
Tibeti jógik
Milarepa
Chihiro
Totoro
Saint Oniisan
Tűz a hó alatt
Hét év Tibetben
|
|
Izgalmas irodalom